Ugocsai villamosharang 

 Угочанскі електронні дзвони

                                                                                                                                   

MENÜ

 

Любов до музики.

 

Felhangolva: Riport Hájas Bélával, az Original együttes frontemberével

 

Nagy megtiszteltetés számomra, ha olyan személyeket mutathatok be rovatomban, akik már több évtizednyi munkával bizonyították tehetségüket, kitartásokat, hűségüket egyrészt a zenei pályán, másrészt a nemzeti identitásuk megtartásában. Hájas Béla ötven éve zenész, gitáros, magyar. Az általa vezetett Original együttes évtizedek óta jelen van a könnyűzenei életben. Nem csak Nagyszőlősön, hanem egész Kárpátalján ismertek.

  • Körülbelül tizenöt éves lehettem, amikor kezembe került egy akusztikus gitár, - meséli Béla, aki korábban egyáltalán nem volt kapcsolatban a zenével, nem járt zeneiskolába. - A két felső húr el volt szakadva, így megmaradt négyet pengettem meg. Akkor annyira megfogott a hangzása, hogy az utóbbi ötven évben nem tettem le a hangszert.

Az elszakadt húrokra végül is nem volt szüksége, mivel az együttesekben a basszus gitáros szerepét töltötte be és tölti be a mai napig.

Béla elmondta, hogy az első elektromos gitárját , erősítőjét és hangfalait sajátkezűleg készítette el. Később további darabokat gyártott, melyek egyre tökéletesebbek lettek.

Mindez úgy volt lehetséges, hogy a zene mellett Bélának egy másik szenvedélye is volt: az elektronika. Már kisgyerek kora óta szeretett forrasztani. Előfordult, hogy iskolásként egy egész éjszakát forrasztással töltött. Ezért végül hivatásaként is ezt a szakmát választotta. 1969-ben felvételizett a Nagyszőlősi Műszaki Szakközépiskolába, később a Lembergi Műszaki Egyetemen szerzett diplomát. De eközben a zenét sem hagyta el, hobbiként mindig is jelen maradt: diáktársaival együtt egy zenekart alapított Antarktika Ifjúsági esztrádegyüttes néven,  ráadásul az egyik tanárjuk is tagja volt a bandának. Nem csak gitáron, de más hangszereken is megtanult játszani.

  • Éveken keresztül több zenekarnak voltam az alapítója, - emlékszik vissza fiatalkorára. - A Jóisten szervezői tehetséggel áldott meg engem, hát éltem vele. 1980-83 között például a nagyszőlősi kultúrházban zenéltünk. Egy elég jó csapat tagja lehettem. Nagyon széles repertoárunk volt, sok ismert slágert adtunk elő. Rengeteg szép emlék fűződik hozzá. Az együttessel számos rendezvényen, lakodalomban játszottunk, rendszeresen felléptünk a munkácsi Latorcai esték nevű vetélkedőn, ahol mindig dobogós helyen végeztünk, - mondja büszkén.

Utólag mégsem nevezte könnyűnek ezt az időszakot, mert elmondása szerint a szovjet érában a könnyűzenét mindenféleképpen igyekeztek visszaszorítani. Háromhavonta tartottak ellenőrzést a zenekaroknál: megvizsgálták a repertoárt, az együttes öltözetét, hajviseletét, ami nagyon sok zenésznek elvette a kedvét a szakmától.

És akkor essék szó Béla jelenlegi együtteséről, az Originalról.

  • A zenekart, úgy mond, kétszer is meg kellett alapítani: első ízben 1983-ban, - eleveníti fel a történetüket. -  Majd tíz év után 1993-ban kényszerszünet következett be, hiszen mindenki  a megélhetésével foglalkozott, nem volt idő a hobbira. Aztán 2012-ben, amikor nyugdíjba vonultam, ismét összehoztam a bandát, és beindult  a zenélés. Meg kellett keresnem a régi haverokat, régi kollégákat, ismét felcsendültek a régi dalok, - mondja meghatottan.

Jelenleg az együttes négy tagból áll: Hájas Béla (basszusgitás és ének), Varga István (dob és ének), Paskó Volodimir (billentyűk), Koós Károly (gitár), akinek helyére nemrégiben Csuprik István lépett, akit kárpátaljai Garry Moore-nak emlegetnek.

  • Az Originállal már inkább retro zenét játszunk, mert azt szeretjük. Hatvanhét éves fejjel az ember már nem szívesen énekel modern számokat. Eddát, Omegát, Piramist, Bikinit dalokat adunk elő, - ismertette a repertoárt Béla.

Az együttes tagjainak a múlt évekhez képest nincs sok fellépése, hiszen koruk miatt lakodalmakat már nem vállalnak, de mindig megtalálja őket az az esemény, ahol a zene által szívvel-lélekkel megajándékozhatják a közönséget. Felléptek például motoros találkozón, rock fesztiválon.

  1. szeptember 14-én egy nagy esemény fellépői lehettek: az Omega koncert egyik előzenekaraként léphettek fel Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozó keretében.(milyen élmény volt?)

Béla elmondása szerint a fellépések számukra már sokszor fáradtságot jelentenek, ezért nagy célokat, terveket már nem szőnek. A családja is azt mondja, hogy túlhajszolja magát, hiszen a nyugdíjas kor megérdemelt pihenése helyett eléggé nagy feladatot vállalt. Egy teljesen új vállalkozásba kezdett: templomok harangjainak a villamosításával foglalkozik elég nagy sikerekkel. S nagyon büszke arra, hogy ő maga találta fel ennek egy bizonyos módszerét.

S még ezen kívül mire a legbüszkébb?

  • Habár én nem letten hivatásos zenész, de a lányom Hajdú Diána elvégezve a Pécsi Zeneművészeti Főiskolát, majd a Budapesti Zeneakadémiát, ma a Magyar Operaházban énekel, - meséli meghatódva, - Fiam is elvégezte a zeneiskolát, unokám csellózik. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy valami fontosat sikerült átörökíteni magamból a következő nemzedék számára.

 

Bunda Fehér Rita

Riportanyag megjelent: Kárpátalja ma rovatban.

 

Hogy jobban megismerhes kedves kolléga!  Nézd meg még a youtubon - ha van egy kis időd - a reklámfelvétel, amit a Sirius tv készitett! Csak ennyit írj be  :     Бейла Гайош

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Asztali nézet